A minap egy vállalkozói találkozón, magam sem hittem, de elmondtam ezt a mondatot: „Én már három éve nem stresszelek semmin.” A hölgyek elkerekedett szemmel kérdezték? Hogyan csinálod? Pedig nem olyan bonyolult, az egész egy tragédiával, és egy döntéssel kezdődött.
A tragédia, egy szeretett személy elvesztése volt. Édesanya váratlan halála rengeteg mindent átkeretezett az életemben, aki ismer, tudja, amúgy rengeteget írtam is róla korábban.
A friss gyász rávilágított az élet törékenységére, és arra is, hogy ha igazán élni akarok változtatnom kell. Akkoriban már három vállalkozást vittünk a férjemmel (egyébként azóta is, sőt még növekedtünk is) segítség nélkül neveltük a fiúnkat (a nagyszülők máshol élnek, így nem volt szünet, nem volt felvigyázónk) és évente minimum két kötetet írtam. (Regényeket és segítő könyveket is.)
Szóval elfáradtam. De tudtam, hogy nem lesz kevesebb a tennivalóm, és őszintén szólva egyik „lábamat” sem akartam megszűntetni. De sok volt. Így hoztam egy döntést. Az élet túl rövid a stresszhez, lassítanom kell.
Tudtam, hogy sokkal jobban szeretnék a mában élni, és azt is tudtam, hogy ebben türelmesnek kell lennem magamhoz, mert
- a Slow living nem fog egyik napról a másikra rámköszönteni. Ezért nagyon tudatosan dologoznom kell, fegyelmeznem kell magamat, és a rutin részévé kell tennem azt, hogy igenis megélem azt, amiben örömöm van. Legyen az egy reggeli finom kávé, a gyertyagyújtás, az olvasás, vagy a filmnézés.
- Ezért leraktam a telefont. Minden, ami munkával kapcsolatos az e-mailes kommunikációt kapta, az összes partner, beszállító, mindenki odatalált, és láss csodát! Semmi sem volt olyan fontos, hogy azonnal telefonálnom kelljen. Írásban amúgy is összeszedettebben kommunikálok, így kevesebb hibát is vétek, kevesebb a félreértés.
- A telefont leraktam akkor is, ha a családdal vagyok, amikor eszem, vagy amikor filmet nézek. Nem kell. Kevesebb fotó készül, de nem bánom, nem kell minden emlékről nyolczáz kép. Elég kettő is.
- Jobban figyelek. Ha találkozót beszélek meg a barátaimmal, akkor már előtte rákészülök, mindent elintézek, hogy ne akkor kelljen, hogy ne zavarjon minket senki és semmi, csak rájuk tudjak figyelni.
- Előszeretettel vásárolok helyi termelőktől, és igyekszem fűszereket termelni a kertben, mert egyszerűen megnyugtat, ha valami nő nálam. Ehhez egyébként nem kell kert, elég ha cserpében nevelsz egy-két tő bazsalikomot.
- Kitapasztaltam, hogy mitől leszek feszült, és ezekbe a konfliktusokba nem ugrom bele. Mivel eredendően elég lobbanékony vagyok, meg kellett tanulnom uralni a dühömet és megkeresni, hogy egy-egy helyzet miért idegesít, vagy frusztrál. A Slow living fontos része, hogy önismerettel felvértezve (és folyamatos tanulással) kezelünk egy helyzetet, ugyanis senki sem szent, vagy Buddha. Igenis vannak feszült helyzetek, de ha ismerem magam ezeket elég jól tudom már kezelni. Ha kell akkor éppen azzal, hogy nem megyek bele. Mert megtehetem. Megválaszthatom a harcaimat.
- Teljesen kizártam az életemből azokat az embereket és helyzeteket, akikben, és ahol zaj van. Nem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki azért kényszerít kapkodásra, mert ő hibázott, vagy valaki siettet mert neki dolga van. Hagyok időt a munkáimra és a projektjeimre. Olyannyira, hogy ha már az elején nem tudok valakivel dolgozni, mert érzem, hogy nem leszünk egymásra jó hatással el sem vállalom, mert … nos … mert nem akarok stresszt az életembe. Tapasztalat, hogy ezt később az élet kamatostul bepótolja.
- Tartalékolok. Mindenből. Energiából, ételből, pénzből, vidámságból. Az énidő nekem nem csak azt jelenti, hogy a kádban olvasgatok, és levendulás fürdősót használok (bár az sem rossz…) hanem azt is, hogy hagyok időt a semmittevésre, töltődésre, a szenzoraim túltelitődése esetén. Ha sok élmény ér, utána pihenek, feldolgozok, megvárom a lelkem. Akár jó ért, akár rossz.
- Figyelek a testemre. Ha éhes vagyok eszem, ha álmos vagyok alszom, ha sok a zaj csöndben vagyok.
- Elfogadom, hogy semmi sem tökéletes, és néha nem tudom fenntartani fentieket sem. De mindig törekszem arra, hogy nyugodt maradjak, mert így tudok támasza lenni önmagamnak, és a szeretteimnek is.
Szóval a Slow Life nem azt jelenti, hogy lassan kell mozogni, vagy el kell késni mindenhonnan. Hanem azt, hogy van idő élni.
